Kartondobozokat vihetsz és hozhatsz, vagy éppen használt ruhát – ebben is kísérletezik a könyvtár

A berlini Theodor Heuss Könyvtár Tempelhof-Schönebergben újrahasznosított dobozok és tasakok számára rendszeresített egy tárolót. Akinek feleslegesség válik ilyen eszköz, itt elhelyezheti, akinek szüksége van ilyenre, vihet belőle.
A szintén német Streetware saved item művészcsoport pedig használt ruhákat gyűjt össze, melyeket divatossá alakít. Ezeket a könyvtárban, kölcsönözhető tárgyként teszi elérhetővé. A csoportnak tavaly volt egy kiállítása a berlini-neuköllni Helene Nathan Könyvtárban (Neukölln – egyes hazai körökben no-go zónaként ismert berlini kerület). (ref.: MG)

Mindkét kezdeményezés a “dolgok könyvtárának” speciális megvalósítása, az újrahasznosítás, illetve a körkörös gazdaság nevében. Magyarországon részben hasonló, részleges SEXI-funkciót (érzékenyítés, példaadás, információszolgáltatás) látnak el pl. a használt telefonokat környezetvédelmi okokból begyűjtő könyvtárak. E tevékenységek szakmai szempontból nem könyvtári tevékenységek, ugyanakkor az általuk kapott publicitás ráhordhat a
– könyvtári dokumentumkölcsönző
– rendezvényszervezési
– közösségépítési
alapfunkciókra. A kérdés inkább a kreativitás és a lelkesedés (kitartás): ki hogyan tudja minél szervesebben összekötni az ilyen és ezekhez hasonló ráhordó tevékenységeket a könyvtári alapfunkciókkal? (MG)

Régebbi hírforrás(ok): Munkavállalási-tanácsadás a bárpultnál — lehetne kölcsönzőpultnál is link Mit tesz a zöld könyvtár? (videóval) link