Hová nyúl előbb a tájékoztató könyvtáros? — tudat alatt tartózkodik az internetes forrásoktól

Tájékoztató kollégáim mai gyakorlatában két alapvető feltételezés érvényesül.
– Az olvasó az internet általa ismert lehetőségeit kiaknázta, megnézte a neten, s arra kíváncsi, azért jön a könyvtárba, hogy megtudja, ezek után mit tudunk a témában a kezébe adni. Azt reméli, hogy létezik olyan többlet a könyvtári dokumentumokban, melyben a könyvtárosok tudnak jól eligazodni. Ezért a tájékoztatás tartalmi része a katalógusunk felől indul. Ezt a miénknél nagyobb könyvtárak katalógusai, a MOKKA, vagy a Matarka követik. A tájékoztatás eredménye: könyv, könyvtárközi kölcsönzés indítása, meglevő folyóirataink valamelyike, vagy másolat kérése)
– Ritkább az, amikor csupán az internet ‘marad’. Nem kezdődik azonban internet-használattal a tájékoztatás, tudatosan kerüljük a csak internetes megoldást keresését, hiszen azzal a könyvtár fontosságát kérdőjeleznénk meg. (Eszerint nem tűnik alternatívának, hogy korábban a könyvek és folyóiratok világában voltuk kalauzok, most pedig az internet világában lennénk. Szerintem ugyanakkor a mai helyzet addig tartható fenn, amíg van elektronikusan nem elérhető dokumentum.) (Példával: járnak-e fotózkodni profi fotóshoz akkor is, amikor már minden kézbe fogható eszközzel lehet fotózni, a nyomdai szedők szakmája megszűnt a funkció maradt, kiadványszerkesztőkkel) – idézet Czupi Gyula (Halis István Városi Könyvtár) előadásából, a Magyar Információbrókerek Egyesületének konferenciája, 2014, nov. 13.