A szociálpszichológusok meggyőzően kimutatták, hogy ha megjutalmazzuk az embereket olyan dolgokért, amit eleve élveznek, akkor alááshatjuk az örömüket — vagyis munkává változtatjuk a játékukat. Ismertem egy nőt, aki imádott nagyszerű irodalmi alkotásokat olvasni, és elhatározta, hogy ledoktorál angol irodalomból. Néhány évvel később fel is vették egy jó hírű posztgraduális képzésre, ő pedig sorban járt a szükséges irodalmi kurzusokra. Hirtelen azt vette észre, hogy jutalmazzák azért, amit eleve élvezett (s megbüntettek, ha lazsált). A jutalmak — jó jegyek, a tanárokra tett jó benyomás — alapvetően másodlagos (és külső) hajtóerőt kölcsönöztek a tanulmányaihoz. ‘Azt veszem észre, hogy azért olvasom a regényeket, hogy jó jegyeket kapjak, s nem azért, mert élvezem őket — panaszolta legutóbbi találkozásunkkor. — Már egyáltalán nem várom, hogy kézbe vehessek egy könyvet.’ Hát így tudja aláásni a belső motivációt a külső jutalmazás. (Hogyan legyünk boldogok? : életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben / Sonja Lyubomirsky, 2008)
— A jutalmazás a már motivált emberek számára kárt okoz. Kérdés, hogy mi a helyzet a nem motiváltakkal. Maga az olvasás, vagy az olvasás által elérhető nyereség (élvezet, információ, kikapcsolódás, ismeret stb.) jelentheti a motivációt számára. És ezt hogyan kommunikálja egy könyvtári program? Jó helyen keresgéltek-e az eddigi sokmilliós olvasáspropaganda- programok? — A követő felmérések biztosan megadják a sikermutatókat. (MG)