Más jellegű olvasói kéréseket még nem mindig digitalizálunk, azonban szeretnénk mihamarabb megoldani a fénymásolás helyettesítését szkenneléssel. 2003-ban a nagykanizsai könyvtárban kb. 500-600 kötetnek — éves gyarapodásunk 10%-ának — megfelelő fénymásolatot fizettek ki az olvasók. Ha ezeket szkenneléssel másoltuk volna, mára 5-600 kötet terjedelmű digitális dokumentumunk lenne. Olyan dokumentumunk, ami – a fénymásolással ellentétben – helyettesítheti az eredetit, s amely egy adott használó helyett sok ezer használó rendelkezésére állna egyidejűleg. (A fénymásolás és a szkennelés között ma elhanyagolható a költség- és időbeli különbség.) Ha összevetjük a használók számára nyújtotta lehetőségeket és a dokumentumok hasznosíthatóságának paramétereit, már nem is az a kérdés, hogy szabad-e digitalizálnunk, hanem az, hogy megtehetjük-e azt, hogy sok ezer használónak tesszük elérhetetlenné a dokumentumot hagyományos eljárásainkkal, amikor lehetőségünk volna mindannyiuk számára hozzáférhetővé tenni mindent. A kérdés nem az tehát, hogy csináljuk-e, hanem az, hogy milyen fokú büntetést érdemelünk, ha nem tesszük.
— A kérdés számos másokat vet fel (pl. copyright, a fénymásoló-gépek helyett szkennerek alkalmazása, szervezési kapacitás, kulturális és menedzsment-ellenállás stb.), ám a lehetséges könyvtári haszon akkora, az előny olyan kihagyhatatlan, hogy az érdekeltek megnyerésére, a felmerülő akadályok leküzdésére érdemes koncentrálni. A Google digitalizálási vehemenciája így némelyest — legalábbis szűkebb és magyar dokumentumok területén — talán követhető lenne. (MG)
Czupi Gyula és Kardos Ferenc anyaga, 2004.