A fiatal művészettörténész-kurátor, Petrányi Zsolt lesz szeptember 1-jétől a Műcsarnok új főigazgatója; a kinevezés öt évre szól — jelentette be Bozóki András kulturális miniszter. – […]
Visszajár — sárospataki könyvek
Hamarosan visszakerülhetnek Magyarországra a Sárospataki Református Kollégium könyvtárából elhurcolt könyvritkaságok, de a második világháborúban “zabrált” műkincsek zöme továbbra is Oroszországban marad. – F: júl. 6., […]
Alapvető változás a brit kiadóknál?
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint 2020-ra az Egyesült Királyságban az új kiadványok 90 százaléka elektronikusan is elérhető lesz és csak 10%-uk jelenik meg kizárólag papíron. […]
eMagyar pont nyílt Ukrajnában
Dr. Petőfi László, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) gazdasági helyettes államtitkára 2005. július 14-én átadta az IHM támogatásával létrejött, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség […]
Hangoskönyv-digitalizálásra kellene támogatás — igényfelmérés után
A vakok szövetsége nem érti, hogy miért olyan hangoskiadványt támogat az esélyegyenlőségi minisztérium, amely jó ideje rendelkezésükre áll, miközben más, általuk sokkal fontosabbnak tartott célokra […]
Szoftverfejlesztéssel erősít az ELTE
Sajtótájékoztatót tartottak az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem (ELTE) Informatikai Kooperációs Kutatási és Oktatási Központ (IKKK) létrehozásának befejezése alkalmából. A 650 millió forint EU, magyar állami […]
Az európai fiatalok és az Internet
15-24 évesek körében — a European Interactive Advertising Association által végzett széleskörű médiafelmérés szerint — fokozódik az Internet vonzereje. A válaszolók 46%-a jelezte, hogy inkább […]
Könyvtárközi keservek — digitalizálással is mehet a munka
Nincs a világon olyan nagy könyvtár, amelyik minden olvasójának valamennyi kívánságát teljesíteni tudná. Még inkább így van ez a kisebb, esetleg csak néhány ezer könyvet, […]
Jobb tanulók a számítógépet használó gyerekek?
Egy amerikai iskolásgyerekek körében végzett felmérés eredménye szerint a számítógéppel rendelkező diákok jobban teljesítettek, mint azok, akiknek csak televíziójuk van, de PC-jük nincs. – F: […]
British Library — költségvetésének negyedét termeli ki
Adatok a brit nemzeti könyvtár 2004-es jelentéséből: A BL (az új londoni és a Document Supply Centre boston-spa-i épülete) kilométerben kifejezve az évszázad elején elérte […]