Nehéz idők járnak a közkönyvtárakra. Az önkormányzatok egyre kevesebb pénzt tudnak közcélokra fordítani: nem csak a könyvtárakra jut kevesebb pénz, tudomásul kell vennünk. A szükséges […]
Márai-program — költés, szerzeményezés, és megint olvasáskultúra
Venyigéné Makrányi Margit, az NKA könyvtári szakkollégiumának vezetője elmondta, 2010 első félévében 600 millió forint használható fel a Márai Programra, ebből 550 millió a könyvvásárlásra, […]
15 új könyvből 12 letölthető a netről — a használók nem késnek a digitalizálással
‘Irtózatosan megrettent ez a szép új világ, mert nem tudom, hol a helyem benne’ — kezdte Matyi Dezső vitaindító előadását a digitális könyvek és a […]
A könyvtár mindig öncélú volt, csúnyán nézett a felhasználóra — most hirtelen szolgáltató lesz…
Az újonnan kinevezett igazgató, Sajó Andrea rögtön az elején kimondta, lehetetlen mindent digitalizálni, de a következő időszakban elsődleges feladata lesz az OSZK-nak, hogy pontos tervet […]
Oroszlány és Komárom: legfőbb cél a falak jelképes lebontása — csökkentett összegből és magyarosan
Az Oroszlányi Művelődési Központ és Könyvtár valamint a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár 7,9 millió forintnyi támogatást kapott digitális szolgáltatásaik fejlesztésére egy közös pályázat sikereként. […]
TDK a BTK-n — könytároshallgatói dolgozat-felhozatal
A Bölcsészettudományi Kar az elmúlt héten rendezett Tudományos Diákköri Konferenciát. Két szekcióban 12 hallgató mérette meg magát. … A második szekcióban Csahók Margit Középiskolások szabadidő-eltöltési, […]
Az Év Gyermekkönyve-díj
Az Év Gyermekkönyve-díjat az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Szekciója ítéli oda az előző év legjobb, legsikeresebb új […]
Egy dolgos könyvtár Kaliforniából — jóslás és kölcsönzés-számolgatás
Hírforrás: Bánhegyi Zsolt
Nagyon is kell a digitális kor hallgatójának az újra kitalált könyvtár – 2.
A ‘holnap professzora’ blog az amerikai tudományos felsőoktatási könyvtárak gyakorlatát és lehetőségeit mutatja be. Állományában az e-könyvek és folyóiratok száma meghaladja a hagyományosakat. A könyvtárosok […]