Idén 65 éves a FSzEK Pestszentimrei fiókkönyvtára. A bibliotéka – amely 1952-ben nyílt meg – év elejétől a Pestszentimrei Közösségi Ház emeletén kapott helyet. A városrész vezetője szerint fontos, hogy az összes könyvtár méltó helyen legyen, ezért kísérletet tesznek arra, hogy a Havanna-lakótelepen található fiókkönyvtárat is kulturális intézmény részeként működtetik.
A városrész vezetője rámutatott, az elmúlt hónapok alatt 75 százalékkal nőtt meg a kölcsönzések, 50 százalékkal nőtt meg a beiratkozók száma, sőt amióta méltó helyet kapott a könyvtár, számos kedvelt, kortárs gyermekíró meghívásának eredményeképpen több gyermekcsoport járt már az épületben.
Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója úgy véli, a gyermekek különösen a kortárs magyar írók műveit kedvelik: nagyon népszerűek Varró Dániel vagy éppen Berg Judit alkotásai. Mint mondta, fontos, hogy a könyvtáros ismerje a bibliotéka körül élő lakóközösség igényeit, hiszen a fiatalok napjainkban nem csak kölcsönzésre használják ezeket a kulturális intézményeket, de beülnek olvasni, vagy csak keresgélnek az adatbázisában.
Orientpress