A Google Books több mint egymillió, a szerzői jog által nem védett kötetét tette elérhetővé a Sony az e-könyv olvasójának tulajdonosai számára. A japán cég a Google-lal kötött megállapodás nyomán az internet legtöbb e-könyvet tartalmazó könyvtárát hozhatja létre.
A Barnes&Noble könyvkereskedő-lánc a múlt héten jelentette be, hogy több mint hétszázezer kötetet kínáló elektronikus könyvesboltot nyit, ahonnan a Google félmillió kötetét lehet majd letölteni. Az Amazon internetes boltjában körülbelül háromszázezer e-könyvet árusítanak, melyek között nincsenek a Google által digitalizált kötetek.
Technet