Ma megjelent a TÁMOP-expressz eredménye, amint látom, tíz könyvtár nyert, közöttük egyetlen dunántúli. Úgy tűnik, hogy az irányzék megint keletre húzott, ahogyan az a TIOP-expressznél is volt, amúgy sok bajom nincs a preferált tízzel, ahogyan a másik pályázatnál sem — igaz most egynéhány meglepő befutó mellett volt meglepő nem befutó is. … Az egész finanszírozási struktúrát átgondolva, úgy tűnik, hogy a nagy vesztesek a megyei könyvtárak lettek. A TIOP-TÁMOP pályázatok a megyei konzorciumokon keresztül viszonylag nagy területen éreztették volna a hatásukat, az első TIOP nyertesei, mint konzorciumvezető megyei intézmények, fejlesztési szempontból többszörösét tudják felmutatni, mint amit a második TIOP-tól remélhetnek az első körben nyeretlenek. Persze akkor, ha megint be nem indul a keleti vonzerő … Nos, lesz, ahogyan lesz, a könyvtári stratégia súlyát veszítette. A szakmai szervezetek pedig vagy lereagálják a részben dühöngő, részben apátiába süllyedt tagságuk reakcióit, vagy nem. Viszont, ha a TIOP kettőnél megint ugyanezt a kört futja a bíráló grémium, akkor kaszára-kapára kap a nép. De lehet, hogy nem kap. Ez esetben valóban azt kapjuk, amit érdemlünk.
HSD-blog