142.000 használat két és fél havi könyvtárosi munkából — MATARKA

Hazai folyóiratok cikkeinek keresése, azonosítása, letöltése vagy másolatban megkérése (a cikkek kb. 15%–a érhető el közvetlenül a teljes szöveggel). E szolgáltatást kínálja a MATAKA link , melynek elődje 2002-ben a NKÖM telematikai pénzeiből (4,5 millió), helyi tudásra és nyílt hozzáférésű szoftverekre alapozva indult. A projektindító Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum (ME KöLM) köré a projektre mára 30 könyvtár és sok-sok szerkesztőség, magánszemély szerveződött. 2006-ban OKM-től 3.8 millió forint céltámogatást kaptak. Az adatfeldolgozást a résztvevő könyvtárak munkatársai munkaidőben végzik az ME KöLM-mel kötött konzorciumi szerződésben rögzített vállalásaik alapján. Nem létezik külön MATARKA szerkesztőség, a Miskolci Egyetem könyvtárában sincs olyan munkatárs, akinek feladata kifejezetten csak a MATARKA lenne. De nagyon sok kolléga munkakörébe beletartozik részfeladatként: fejlesztés, rendszergazdai feladatok, adatfeldolgozás. Az eredményességet statisztika jelzi. Pl.: az adatbázis használata, gyarapodása, a honlap látogatottsága, választott folyóirat jellemző adatai, választott folyóiratból kért cikkek, cikkmásolat-rendelés statisztikája, szakterületek szerinti statisztikák) nyilvánosan a honlapon is nyomon követhető. A használat a tanévet követi, október–novemberben, február–áprilisban magas a keresések, letöltések száma. A 2009 áprilisi gyarapodási és használati adatok 123 ezer használatot (keresés, böngészés) és 19 ezer letöltést jeleznek. A robotok és a fejlesztők belépései a torzítások miatt ki vannak zárva. Összesen 142 ezer valós használat áprilisban. Majdnem 14 ezer címmel gyarapodott az adatbázis ebben a hónapban. Egy cím bevitele 2-3 perc. A használatok száma kb. 10-szerese a bevitelek számának. Egy cím bevitele nem tart tovább 2-3 perc munkaidőnél. 14 ezer cím bevitele 28.000 perc, 2 1/2 ember teljes havi munkaideje. Közgazdászok szerint vajon mennyire költséghatékony a MATARKA 2009 áprilisában: 142 ezer használattal vethető össze 2 és fél könyvtáros munkabére? A MATARKA legnagyobb partnere az egyetemi és megyei könyvtárak mellett az OSZK: az EPA-val 2004 óta folyik adatcsere, a cikkmásolatok küldését is az OSZK vállalta fel. Most van kibontakozóban a HUMANUS adatbázissal komoly együttműködés: sok folyóirat esetén kétirányú adatcsere, illetve a MATARKA, EPA, HUMANUS adatbázisok egy ponton történő lekérdezése, amely a TÁMOP 3.2.4 pályázat remélt elnyerése után fog kiteljesedni. Folyóirat-szerkesztőségek ma már önkéntesen küldik tartalomjegyzékeiket.

Régebbi hírforrás(ok): Burmeister Erzsébet közlése alapján