Figyelmesebb újságírók a konvergenciatanácsról szóló sajtótájékoztatóra várva a szellemi élet egy sor vezetőjét láthatták tegnap feltűnni a miniszterelnök dolgozószobája körül. Így például Zsámbéki Gábort, a Katona József Színház igazgatóját, Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, Bence Ottót, a Magyar Televízió kulturális műsorainak főszerkesztőjét, Monok Istvánt, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját, Batta Andrást, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorát és Gerendai Károlyt, a Sziget Fesztivál főszervezőjét. Mint később megtudtuk, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Hiller István kulturális miniszterrel egy még a választások előtt a kormányfő által kezdeményezett beszélgetést folytattak. Ezúttal a magyar kultúra olyan vezető embereit hívta meg Gyurcsány, akiknek komoly nemzetközi kitekintésük van. A kultúra finanszírozásának lehetséges megoldásairól, ezen belül a kizárólag az államra tartozó feladatokról, illetve a magántőke bevonásának módjairól beszéltek, s arra a megállapításra jutottak, hogy 16 év után végre leltárt kell csinálni, mert mindmáig nem egyértelmű, hogy mi bízható a piacra, s mi az, amit megkérdőjelezhetetlenül közös eszközökből kell fizetni. Szó esett arról, hogy a közmédiumoknak a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet kell kapniuk a kultúra közvetítésében. – F: júl. 22., link
Related Posts
Könyvtárvezetés és annak oktatása: a gender kérdés jelentősége
- KIT Hírlevél
- June 1, 2016
A változások nehézségeivel való küzdelemmel kapcsolatban a könyvtár- és információtudományi szakirodalom gyakran a vezetést említi, mint annak módját, hogy miként lehet a változás megfelelő és […]
Megkérdeztük ismét: Könyvtárunkat felkereső szakértők…
- KIT Hírlevél
- October 2, 2024
A kérdésre kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása: 3 – csak felbosszantott(ak) 0 – megírom: mit@gmconsuting.hu 10 – nem találkoztam velük 4 – némileg segített(ek) 0 […]
Kis távmunka interjú – Kiss Hermina
- KIT Hírlevél
- May 6, 2020
1. Milyen munkát végzel otthonodban? – A fiókkönyvtári állomány jelzetelésének, címkézésének előkészítése; a könyvtári kölcsönzés gördülékeny munkafolyamatának megalapozása: olvasószolgálati segédeszközök készítése; a fiókkönyvtár (általam otthoni […]