Már nem olvassák el a fiatalok a nehézkesnek tartott klasszikus műveket, ezért mai nyelven újraírt, tömörített változatukat dobja piacra az egyik kiadó. A nemzeti értékek átörökítése jegyében született kezdeményezés kétségeket is támaszt. Nem annyira új az ötlet, és tulajdonképpen jó, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egyáltalán nem annak a korosztálynak szánták az eredeti műveket, akik számára kötelező olvasmány. Tessék mondani: Komolyan gondolja bárki értelmes emberfia, hogy Jókai 12 éves gyerekeknek írta a Kőszívű ember fiait? — Na ugye! Egyelőre Jókai Mór A kőszívű ember fiai és Az arany ember, valamint Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye jelent meg ‘újramesélt’ változatban, ám a vállalkozás tegnapi tájékoztatóján megtudtuk, előkészületben van Victor Hugo Nyomorultak és Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művének újraírt, tömörített (150-170 oldalas) változata. Ezeket vélhetően követik még hasonló szövegadaptációk a Bibliától a Tamás bátya kunyhójáig. — Tiszteletre méltó, hogy a Klasszikusok újramesélve sorozat kezdeményezői érzékelik a kedvezőtlen tendenciát az olvasási szokásokban, és megoldást keresnek, még ha tévúton járnak is — mondta Nagy Attila olvasáskutató. Ő azt javasolja, inkább korán kezdjék el a gyerekek az olvasást. De nem a legnehezebb klasszikusokat kell rájuk erőltetni, és lehet részletekkel is kezdeni egy-egy regény becserkészését. A szociológus azt tanácsolja a pedagógusoknak: meséljék el a történetet, írassanak róla dolgozatot, és utána vegyék kézbe az eredeti művet. Sokkal izgalmasabb lesz! — Jókait még éltében ‘újramesélték’: Bródy Sándor négy művét írta át a ‘serdültebb ifjúság számára’. Az eredeti szerző nem emelt kifogást. – F: nov. 5.
Nálunk is ‘újramesélik’ a nemzeti klasszikusokat — Jókai újratöltve, olvashatóbban
Régebbi hírforrás(ok): NOL, link