Bővül, fejlődik a könyvtár Mindszenten

Állománybővítésre már nyert pályázatot a könyvtár, az eszközök beszerzésére és a hátrányos helyzetű látogatók segítésére nemrégiben nyújtották be a projektet a szegedi Somogyi Könyvtárral együtt. A mindszenti városi könyvtár a szegedi Somogyi Könyvtárral közös konzorciumban pályázik eszközfejlesztésre. Az infrastruktúrafejlesztési pályázat során 3 millió forintra nyújtott be igényt a könyvtár. Ez elsősorban számítógépek, hozzá tartozó szoftverek, könyvtári programok, egyéb eszközök (szkenner, nyomtató) beszerzését jelenti — ismertette a részleteket Vargáné Jancsó Irén a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ intézményvezető helyettese. A pályázat feltétele volt, hogy a hátrányos helyzetű könyvtárlátogatóknak is megfelelő infrastruktúrát teremtsenek. Ennek jegyében a gyengénlátók részére olvasókészülékre pályáztak, a nagyothallók részére pedig egy induktív hurkos erősítőre, amelyet a kölcsönzőpultnál helyeznek el, hogy könnyebben tudjanak kommunikálni a könyvtárossal. Pályázati siker esetén még egy előadótermet is fel tudnak szerelni ezzel — tette hozzá a könyvtár vezetője. Ha a pályázaton nyernek, a könyvtárba járók új, korszerű, CD-íróval is felszerelt számítógépekkel találkozhatnak. Ugyancsak megújulnak a könyvtárosok munkagépei, amelyekkel a feldolgozás válik gyorsabbá, és előbb-utóbb a katalógus is egy integrált rendszerbe kerül. – F: okt. 14.

Régebbi hírforrás(ok): Promenad, link