Hányattatott sors — a Román Nemzeti Könyvtár épületéről

Elromosodott épületből kovácsolnak új, korszerű eszközökkel felszerelt Nemzeti Könyvtárat Bukarestben az elkövetkező három évben. A Nemzeti Könyvtárnak szánt bukaresti, Unirii sugárúti épületmonstrum ügyében 22 éve,1986 óta nem történt előrelépés. A félkész fővárosi épület huszonkét éve áll elhagyatottan, várja, hogy döntsenek sorsa felől, viszont eddig még nem volt tőke a befejezésére, aminek összege több mint 64 millió euró (ÁFA nélkül) — mondta Adrian Iorgulescu kulturális miniszter augusztus végén tartott sajtótájékoztatóján. Idén a kulturális minisztérium több tervezett projektjéhez az Európai Tanács fejlesztési bankjától kapott, háromévi visszafizetési határidővel, 260 millió eurót, melyből többek között a könyvtárat is szeretnék befejezni. A probléma ott kezdődik, hogy a szeptember 2-ra tervezett kezdés máris csúszott. Ennek a miértje: a munkálatok elvégzésére kiírt pályázatot három építkezési vállalat nyerte, névszerint a Rotary Construct Kft., Rombet Rt. és UTI Instal Construct Rt. A kiesett Aedificia Carpaţi Rt. megóvta ezt a döntést, amit az óvások megoldásának országos tanácsa el is utasított augusztus 19-én. Nem hagyva annyiba az ügyet, az Aedificia Carpaţi Rt. benyújtotta keresetét a bukaresti fellebbviteli bíróságon, melynek tárgyalására szeptember 29-én került sor. ‘Reméljük, hogy szeptember 30-án a tervezettek szerint fogjuk tudni kezdeni a munkálatokat. Véleményem szerint a pályázat kiírása, illetve annak lebonyolítása zökkenőmentesen folyt, viszont a licitekkel a projektért felelős menedzsmentosztály foglalkozott, melybe a kulturális minisztérium nem avatkozott bele’, nyilatkozta a művelődési miniszter. A pórul járt építmény és környéke így még egyelőre háborítatlanul marad, de addig is beleképzelhetjük magunkat azokba a több ezer férőhelyes termekbe, melyeket Adrian Iorgulescu kulturális miniszter az odalátogatók multikulturális otthonának tervez.

Régebbi hírforrás(ok): link ete__2008_08_31.html