Egyéni teljesítményeket gátol és visszahúz az elégtelen kommunikáció és az irigység

Létezik Magyarországon egy kreatív — értsd: naponta új feladatokkal szembesülő — döntéshozói réteg, amelynek ugyan megvan a technológiai-infrastrukturális háttere, ám az intézményi-társadalmi közeg iszapként fogja körül és lassítja le kezdeményezéseit. A kreativitás társadalmi jelenség, márpedig ma olyan társadalmi és intézményi környezet vesz körül bennünket, amely bénít mindenfajta kezdeményezést (nevezzük akár kreatívnak vagy bárminek), sőt, még saját magát is — erre a konklúzióra jutottak a konferencia előadói. A vállalkozó szelleműeknek rengeteg bajuk van azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyeknek a kreatív kezdeményezéseket legitimálni kellene. Ennek megfelelően a magyar innovációs hajlandóság is csekély, az ezt mérő Európai Innovációs Eredménytáblán (EIS, ez méri, hogy a tagországok milyen eredményeket érnek el a lisszaboni célok megvalósulásában) 2007-ben a 0,45-ös közösségi átlagtól jócskán elmaradva 0,26 pontot értünk el. … Az intoleráns, az egyéni teljesítményeket gáncsoló társadalmi közeg Budapesten is azonos. ‘A kreatív réteg nagyrészt Budapesten él, számszerűen mégis kevesen vannak, így az egész belterjes, klikkesen szerveződő rendszerré válik. A szakmák közt nincs kommunikáció, szakmákon belül pedig az irigység dominál’ — fest lehangoló, ám jó ismert képet Ságvári Bence. – F: okt. 6.

Régebbi hírforrás(ok): HVG.hu, link