Hiszik naivan, hogy ilyen az élet — Országos Tini Könyvtári Napok

‘Nekünk bejössz, ha a könyvtárba bejössz!’ Az Országos Tini Könyvtári Napok szervezői ezzel az üzenettel szeretnék ráirányítani elsősorban a tinédzserek figyelmét arra, hogy a könyvtárak milyen lehetőségeket kínálnak az olvasásra, tanulásra, tájékozódásra, közös együttlétre. Az október 7-én kezdődő egyhetes programban zenés-táncos és egyéb zajos műsorok törik meg a könyvtár máskor diszkrét csendjét. Míg tavaly a babákat, és velük együtt a babás mamákat csábították a könyvtárba, idén a tinik kerültek a középpontba. – F: okt. 3.
— Továbbra is bajos az őszi könyvtár rendezvénysorozat koncepciója. A KIT tavaly is felhívta a figyelmet arra link , hogy zavaros a koncepció. Most is hol Összefogás a könyvtárakért, hol Összefogás a társadalomért, hol a kettő együtt szerepel a híradásokban. Tartósan nehéz megtalálni a kampány célcsoportját, attitűdjét: önsegélyezés vagy küldetés? De mivel van rá pénz, hadd szóljon! Az idén a tizenévesek könyvtárba vonzása tűnik központi elemnek. A kampány tiniknek hívja őket. E kifejezés a 80-as évek szülöttje, így nevezték az akkori idősebbek a tizenéveseket — ők, magukat nem. Ma a tini szó ezt a ‘zamatot’ élteti tovább, csatolva 20-30 év távlatából az avíttság érzetét is. Majdnem olyan, mintha ma felnőtt férfiakat célozva pl. a ‘Fószerek a könyvtárba!’ szlogent használnánk. Szerencsésebb lett volna feltárni, hogyan nevezik 2008-ban a fiatalok SAJÁT MAGUKAT. Arra nagyobb eséllyel kapják fel fejüket. A ‘Nekünk bejössz, ha a könyvtárba bejössz!’ helyett szintén érdemes lett volna előbb elmerülni a mai fiatalok szubkultúrájában (vö.: használóismeret), nem is beszélve arról, hogy a szlogen a fizikai, és nem az úgymond virtuális könyvtárlátogatást célozza. A cél ugyanis a tartós hatás elérése lehetne, nem a néhány napos, könyvtárosok által rögzített látogatócsúcs. Az Összefogás keretében kínált programok skálája örvendetesen széles. Remény szerint van olyan közöttük, mely a mai geek-eket informálódási szokásaiknak megfelelően otthonukban, mobilinterneten, vagy éppen avatar-mivoltukban szólítja meg. Másik ígéretes út — már ha továbbra is szeretnénk a jövő felnőtteit a fizikai könyvtárba csábítani — a könyvtári tér radikális átalakítása (ld. a link hírt egy aalborgi kísérletről), melyet a fiatalok szociális és információs szempontjai alapján formálnak. Nem úgy, ahogyan azt az idősebb könyvtárirányítók gondolják, hogy a fiataloknak gondolniuk kellene. Az Összefogás tehát hasznos lehet a könyvtárhasználók számára, ha annak pozícionálását professzionális szinten végzik. Ez egy többéves rendezvénytől már elvárható. Ennek egyik eszköze az érintettek tervezésbe való bevonása és a korábbi tapasztalatok nyilvános kiértékelése. (MG)