Többen érdeklődve olvasták Sonnevend Péter írását az augusztusi 3K-ban. Érdemes idézni is belőle:
Olvasó, használó, patrónus: helye és társadalma válogatja, melyik kifejezés dívik. Ha a számunkra mérvadó nyugati és északi (angolszász, holland, skandináv) országokat vizsgáljuk, akkor a következő megállapítások tehetők:
– aki olvas, internetezik is, sőt, az internetezők száma és aránya egyre jobban elhagyja a könyvtárba járókét (pedig ott a lakossági könyvtári tagsági arány akár 50-60% is lehet),
– a közkönyvtár az utóbbi 5-10 évben egyre kevesebb olvasnivalót kölcsönöz (konkrétan: egyre kevesebb könyvet), miközben a ‘nem-hagyományos’ dokumentumok forgalma és kölcsönzési részaránya rohamosan emelkedik (az állománynak átlag 10-15%-át kitevő, mondjuk így, AV dokumentumok, ideértve dvd-t és hasonlókat, akár a kölcsönzés harmadát is elérik),
– az információkeresésben döntő, már szinte kizárólagos az internetes böngészők és a hálózati források (különféle wikik stb.) szerepe, — míg a könyvtári tájékoztatás rohamosan veszít jelentőségéből,
– a felsőoktatás és kutatás terén — de fokozódóan az üzleti életben, szórakoztató iparban stb. — egyre inkább csak az létezik, ami digitálisan hozzáférhető, még hozzá azonnal, könnyedén, sőt lazán. Nem beszélve a társas életről (iwiw, Facebook — ld. ÉS link
2008-0406-2012-01VBDD ),
– mind több (külföldi) szakcikk állítja, hogy egyetemi könyvtárba oktató már nem teszi be a lábát, mert mindent saját gépéről akar és tud elérni. A neves amerikai egyetem, a UIUC informatikai vezetőjének friss cikkében — link ) — közölt adat szerint korábban, a papírkorszakban az ‘átlag’ kutató heti hét órát töltött a szükséges információ keresésével, ma elektronikus környezetben csak kettőt, s ennek köszönhetően a szükséges források elmélyült feldolgozására több ideje marad,
– talán a legfontosabb: egyre gyorsuló módon növekszik az információáradat, a háló tartalma a Kongresszusi Könyvtár állományának sokezerszerese, s az információs csatornák versengenek a ‘lelkekért’. – F: A könyvtár új élete.
Észrevételek a használókról — helyzetfelmérés egy tényleges stratégiáért
Régebbi hírforrás(ok): Sonnevend Péter, Könyv Könyvtár Könyvtáros 2008/8.