A Könyvtári Intézet honlapján érhető el A Határon túli könyvtárak fejlesztési programja című dokumentum. A Könyvtári Intézet által kidolgozott koncepció szerint a határon túli könyvtárakkal való hosszú távú stratégiai együttműködés egyik kulcsterülete a rendszerszerű együttműködésben megvalósuló könyvtári tevékenység. Ennek egyik megvalósulási területe az információ- és dokumentum-ellátás a határ mentén, illetve az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR) kiterjesztése a határon túlra. Az ODR kiterjesztése azoknak az infrastrukturálisan megfelelő fogadókészséggel rendelkező könyvtáraknak a rendszerbe való bekapcsolását jelenti, akik az elektronikus dokumentumküldő szolgáltatást fogadni és továbbítani tudják. Rendelkeznek szélessávú Internet kapcsolattal, biztosítani tudnak egy külön számítógépet csak erre a célra, szkennerrel rendelkeznek, munkatársat tudnak biztosítani. A jelenlegi tervek szerint legalább 10 helyszínt vonnának be, amely már rendelkezik ezekkel a feltételekkel. A szolgáltatásba bekapcsolódó határon túli könyvtárak alkalmassá válnak a magyarországi könyvtáraktól kapott elektronikus dokumentumok továbbküldésére saját környezetükben, de egyidejűleg viszontszolgáltatásra is, valamint fokozatosan megkezdődhet a saját adataik betöltése is az ODR adatbázisba, ezáltal széleskörű nyilvánosságot kaphatnak. A Könyvtári Intézet és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár két napos Ariel-tanfolyamot szervezett határon túli magyar könyvtárosok részvételével júniusban Nyíregyházán. A romániai magyar könyvtárakból csíkszeredai, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi könyvtárosok vettek részt a tanfolyamon. A romániai magyar könyvtárak közül a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, valamint a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei könyvtár is be fog kapcsolódni a rendszerbe. – F: 2008/7.
Romániai magyar könyvtárak is bekapcsolódhatnak az ODR-be
Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Intézet link , Jakab Anna, Csíkszereda, Kájoni János Megyei Könyvtár, ReMeK-e-hírlevél, 2008/7.