Maguk digitalizáljanak, a könyvtárak, vagy jobb multival boltolni?

A könyvtárak végtelen információtartalmának digitalizálása egyre nagyobb méreteket ölt, ám a hatalmas munka mellett felmerülnek olyan kérdések is, hogy ki fogja kontrollálni a létrejövő virtuális könyvtárakat és hogy mennyire lesznek ezek nyitottak a felhasználók számára. — A bostoni városi könyvtár igazgatója elmondta: minden a könyvtárban található könyv eddig a bostoniak tulajdona volt csupán, ezen változtatva, szeretnék a könyveiket az egész világon ingyenesen elérhetővé tenni. Tizennyolc másik könyvtárral együttműködésben folyamatosan maguk digitalizálják a szerzői jog alá már nem eső könyveiket, amely bár több évbe, és nem utolsó sorban több milliárd dollárba kerül, az egész világ számára, bármely internetes keresővel elérhetővé lesz. – F: ápr. 23.

Régebbi hírforrás(ok): Litera, link