Az adatbázis egyébként mindenki számára elérhető. Egyelőre 2001. január 1-jétől 2007. augusztus 31-ig. Aki a közelmúlttal kapcsolatos hiteles információkra vágyik, már most is lelkesen kutatgathat a link honlapon. Közember és kutató egyaránt. A szeptember közepe óta ‘látogatható’ archívum ugyanúgy a nemzeti örökség része, mint a nemzeti könyvtár Magyarországon bármely nyelven megjelent vagy a világon bárhol magyarul vagy más nyelveken kiadott, magyar vonatkozású és magyar szerzők által készült könyv-, hírlap-, folyóirat-, kisnyomtatvány-, mikrofilm- és hangzóanyag-gyűjteménye. Az audiovizuális emlékek gyűjtése voltaképpen a ’90-es évek eleje óta foglalkoztatja az Országos Széchényi Könyvtár, az OSZK tudós munkatársait. Csakhogy, míg arról törvény rendelkezik, hogy a nyomtatott kiadványokból köteles példányokat kapjon Magyarország nemzeti könyvtára, az audiovizuális dokumentumok kötelespéldány-szolgáltatásáról és azok hasznosításáról megfeledkeztek a törvényhozók. A műsorszolgáltatók is, rendszerint. A közszolgálati és kereskedelmi adók hírműsoraikat általában nem az örökkévalóságnak szánják, és emiatt a feldolgozásuk és a megőrzésük igen esetleges. Elég egy kurzus- vagy egy vezetőségváltás, és máris értékes kordokumentumok tűnnek el egyszer s mindenkorra a szemünk elől. Ezt a képtelen helyzetet akarta megszüntetni az Országos Széchényi Könyvtár, amikor az Országos Rádió- és Televíziótestület támogatásával az m1, az m2, a Duna Televízió, az RTL Klub és a TV2 hírműsorait rendszeresen rögzíteni kezdte. Aztán 2004-ben, amikor törvény határozott a Nemzeti Audiovizuális Archívum, a NAVA megalapításáról, majd pedig 2006-ban az új intézmény működni kezdett, a nemzeti könyvtár vállalta, hogy a már felvett és feldolgozott anyagait átadja az ifjabb intézménynek, ő pedig tovább folytatja az öt tévéadó főműsoridőben sugárzott hírműsorainak a teljes tartalmi feldolgozását. ‘Jó’ magyar szokás szerint az OSZK-nak a NAVA-nál jóval szerényebb anyagi és tárgyi feltételek között dolgozó csapatát nyomban a munkájuk nyilvánosságra hozatala után körbeszurkálta a még csak igen körülményes úton-módon elérhető NAVA főnöke, Kitzinger Dávid. Mivel azonban az Indexen olvasható pattogása link után sem férhetett hozzá könnyen a NAVA-archívumhoz az átlagember, az OSZK adatbázisát viszont továbbra is bárhonnan gyorsan és simán el tudja érni, magától értetődik, hogy a NAVA-s kötekedésen átlépve, továbbra is a nemzeti könyvtár szolgáltatását részesíti előnyben. – F: okt. 27.
Related Posts
Jön a DVD-kölcsönző automata — (legyen-e könyvtárban?)
- KIT Hírlevél
- March 30, 2005
Nem kell alkalmazott, egy-egy ember akár 10-20 gépet is felügyelhet, melyek ráadásul nonstop működnek - sorolta a kölcsönzőautomaták legfontosabb előnyeit Rácz Tibor, a Buster24 gépek […]
Könyvtárosok a karácsonyi partin – képekkel ;)
- KIT Hírlevél
- December 23, 2025
“Itt a karácsonyi bulik szezonja… és ezek a középkori arcok túlságosan is ismerősnek tűnnek! – Láttad már valamelyik karaktert a karácsonyi bulin?” Ezt írják a […]
Az amerikai könyvtárosképzés — befektetés és elvárt eredmény
- KIT Hírlevél
- November 24, 2010
Az Egyesült Államokban folyó könyvtárosképzés sok tekintetben karakterisztikusan eltér a németországi gyakorlattól. Nem mindegyik egyetem ‘Master’ szintű képzését akkreditálja az Amerikai Könyvtáros Egyesület (ALA). Az […]