Dunaújváros — gyerekkönyvtári sürgés

Nyolcadik idényét kezdte meg a Könyvfaló névre keresztelt olvasópályázat, amelynek sikerét mutatja, hogy a tavalyi 154 induló — lelkes nebuló — több mint négyszáz könyvet lakmározott be. A gyermekkönyvtár kezdeményezésére már tizenegy éve tartanak a harmadik és negyedik osztályosok számára könyvtári órákat. A foglalkozás két részből áll, az első felében a könyvtárhasználat gyakorlati feltételeivel ismerkednek a diákok, majd közös olvasás keretében a korosztály számára érdekes könyvekkel ismerkednek meg a gyerekek. A kezdeményezés sikerére jellemző, hogy a könyvtári órák végeztével sokan felső tagozatosként is visszatérnek. Minden év decemberében megrendezik – a gyermekkönyvhét keretében – a már hagyományosnak tekinthető mesemondó versenyt. – F: márc. 9

Régebbi hírforrás(ok): link