Sokáig akarsz élni? Tanulj!

A magyar munkavállalási korú népesség kiábrándító mértékű aktivitása gyakorlatilag kizárólag az alacsony iskolázottságú réteg munkaerőpiaci viszonyaira vezethető vissza. Míg a magasabb végzettségűek foglalkoztatottsága nem lóg ki az Európában tipikus tartományból, addig ez a csoport sokkal alatta marad. A tartósan állástalan, szegény családokban az iskolázatlanság és így a szegénység is újratermelődik, ez pedig aláássa a társadalmi szolidaritást, illetve óriási jóléti terheket ró a társadalomra – fejtegeti Kertesi. (A szülők 10 évnyi tartós állástalansága 20 százalékkal rontja a gyermekek középiskolai továbbtanulási esélyeit.) Ennek alátámasztásául egy friss felmérés megdöbbentő adatait is ismertette a szakember: a rendszerváltás óta a 30 évesek további várható élettartama jelentősen elkezdett szóródni a képzettségi szint szerint. Míg 1988-ban a felsőfokú és az alapfokú végzettségűek között az eltérés nagyjából kilenc év volt, addig az évezred elejére ez a különbség 16 évre nőtt. Kertesi szerint mindezt a gyökereknél kell kezelni. A kisgyerekkori hátrányok ellensúlyozása mellett minden tanulót el kell juttatni az alapkészségek elvárható szintjére. A szakképzésben szintén hangsúlyosan erre kell fektetni a hangsúlyt, és csökkenteni kell a lemorzsolódást. Ehhez fejleszteni kell a tanárképzést, átfogó tanulói és iskolai értékelési rendszert kell kiépíteni, valamint újra kell gondolni az intézményes és a finanszírozási feltételeket.

Régebbi hírforrás(ok): link