Régebbi a hír, de érdemes olvasni: A könyvtárak közérdekű szolgáltatásainak bővítése érdekében megállapodást kötött egymással az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006. október 3-án Budapesten. A megállapodás aláírása egyben az ‘Összefogás’ Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat első programja volt. Fodor Péter, az IKSZ elnöke elmondta: a megállapodás célja, hogy az együttműködő felek kiemelt figyelmet fordítsanak a könyvtárakra, a különböző tudásgyarapítási lehetőségekre, az egészséges életmódra, a közösségi együttlétre, valamint az esélyegyenlőtlenség mérséklésére. A több mint 150 könyvtár részvételével zajló Országos Könyvtári Napokat, amelynek témája a társadalomért való összefogás volt, Magyarország 7 régiójában, kiemelt helyszíneken rendezték meg október 4-e és 14-e között. A célok eléréséhez hazai és európai uniós források is szükségesek, melyek megteremtése érdekében október 13-án Kecskeméten a két mostani aláíró intézmény megállapodást köt a Magyar Távirati Irodával, az APEH-hel, az Országos Egészségfejlesztő Intézettel, valamint a Külügyminisztériummal. Schneider Márta közölte: portálprogramot dolgoznak ki, melynek célja a könyvtárak tartalmi és infrastrukturális hozzáférhetőségének biztosítása. Törekednek arra, hogy olvasásra ösztönözzék a gyermekeket annak érdekében, hogy visszaszoruljon a kulturális analfabétizmus. A könyvtárak tartalmi és szakmai koordinációjának megvalósításával egy tudásközpont létrehozásán fáradoznak. Továbbá célként tűzték ki az országos dokumentumellátó rendszer fejlesztését is. – F: okt. 3.
Közérdekű szolgáltatások körének bővítése
Régebbi hírforrás(ok): link