Könyvtárosi adatok — a piramis fejjel lefelé áll!

‘Magyarországon a legfrissebb, 2005-ös adatokat tartalmazó statisztika szerint 9945, azaz majdnem tízezer dolgozó tevékenykedik könyvtári munkakörben, a települési, szak- és munkahelyi, nyilvános és nem nyilvános könyvtárakban. Sok ez vagy kevés? Ha a könyvtárak számához (3600), főleg a szolgáltató helyek számához (5400) viszonyítjuk, akkor nem olyan megnyugtató a helyzet, mivel ezek között több száz fős nagykönyvtárak is vannak. Sőt: a teljesség kedvéért számításba kell még vennünk a közel négy és fél ezer (nem nyilvános) iskolai könyvtárban dolgozó, mintegy 1700 főfoglalkozású könyvtárostanárt. A könyvtári munkakörben foglalkoztatottak körére pedig egy — azok mintegy egyötödét kitevő — több mint 2000 fős egyéb: pénzügyi, gazdasági, technikai alkalmazotti kör is rétegződik.’

‘Egy pillantást vetve a közel tízezer könyvtáros szakmai végzettségére: felsőfokú szakirányú, egyéb felsőfokú, vagy egyéb felsőfokú diploma mellett középfokú szakképesítése mintegy 6100 dolgozónak van. Közel 2100 a középfokú végzettségűek (könyvtári asszisztensek) száma, az alapfokú vagy egyéb, nem szakirányú középfokú végzettségűeké pedig mintegy 1770. Ez a megoszlás elfogadható, hiszen 60-40%-os arányt mutat a diplomások javára. Továbbra is javítani kell azonban az arányt a nem diplomások körében olyan módon, hogy a legalacsonyabb szintű, gyakorlatilag szakképzetlen alkalmazottak köre minimálisra csökkenjen. Ezen a téren a legutóbbi években enyhén javuló tendenciát mutatnak az adatok: a legalacsonyabb szintű szakképzettségi kategóriába tartozók aránya 2004-ről 2005-re 2%-kal csökkent.’ – F: A könyvtárosok jövője: a könyvtárosképzés jövője / Bartos Éva. In: TMT 2006/9.

A cikk sok erénye mellett érdemes elgondolkodni, hogy valóban hasznos-e a könyvtárban dolgozók végzettség szerinti 6100 – 2100 – 1700 megoszlása? Milyen szervezési irányelv szerint lehet racionális ez a megoszlás? Helyes lenne-e ha például egy rendőrőrsön lenne képzettséget tekintve 6 főrendőr, 2 középkáder és ugyanennyi menne a sarokra posztolni? Nem ezt neveznénk ott vízfejnek? Könyvtárban a diplomások aránya ne haladja meg az egyharmadot! — olvasható az ALA-ajánlás felsőoktatási könyvtári viszonyokra, de a közkönyvtár szükséglete sem lehet ettől merőben eltérő (ld.: Standard for college libraries, 1995 edition / ACRL Board and the ALA Standards Committee. In: College and Research Libraries News 56 (1995) April p. 245-257)

Ám, ha már megvan e szürkeállomány, akkor kérdezhetjük, hogy az amerikainál lényegesen ‘kedvezőbb’ és költségesebb eloszlás milyen haszonban mutatkozik meg? Kihasználja-e a szakmai hierarchia és maguk a munkatársak ezt a potenciált? Vagy vannak, akik diplomával is pakolásszák vissza a polcra a könyvet? Van-e tudásgazdálkodás a szakmában? Ha igen; érdemes benne áttérni a mennyiségi szemléletről a minőségire, és az igényeket a használói elvárásokból levezetni — ha stratégiában kívánunk gondolkodni.

Régebbi hírforrás(ok): MG