A Stanford egyetem kutatói által életre hívott elektronikus könyvmoly segítségével szeretnének minél több könyvet bedigitalizálni. Jelenleg egy nyolcmillió kötetből álló gyűjtemény vár arra, hogy a robot végigolvassa. Az egyetem alagsorában elhelyezett, svájci kutatók által kifejlesztett számítógép saját maga lapozza a könyveket, sőt, még levegőt is fúj a lapok közé, ha azok összeragadnak. Eddig a könyvek digitalizálását kézzel — tehát meglehetősen lassan — végezték a diákok, illetve az alacsony összegekért dolgozó külföldi távmunkások. Ez jelentősen visszafogta azt a folyamatot, amelynek a végén a Stanford könyvtárát az interneten lehet majd böngészni. Az ebrary.com nevet viselő cég a könyvek mellett térképeket, tudományos kutatási anyagokat és kottákat is kínál előfizetőinek. A szövegek kereshetőek, ugyanis egy számítógép felismeri a nyomtatott szöveget. – F: jún. 13.
— 2005. áprilisában közöltük a Google projektjéről: ‘A műveket a kaliforniai Mountain View-ben szkennelik be egyenként, illetve egy, a Google által kifejlesztett, a művek lapozására is képes szkennerrel. Bár a digitalizálási költségekről a vállalat hivatalosan nem nyilatkozik, egy-egy mű szkennelése Keuchel szerint mintegy 7 euróba [akkor 1750 Ft(!)] kerül. A digitalizált könyvek később felkerülnek az internetre és a Google minden olyan bevételből, amire egy ilyen műre való keresés, utalás vagy olvasás során szert tesz, megfelez az eredeti könyv kiadójával.’ – F: márc. 31.