Mit fogsz csinálni, ha megszerezted a diplomádat? — gyakran kérdezték ezt az USA Észak-keleti tájain élő Evan Simpsontól. Ő pedig még 2004 őszén is lelkesen válaszolta, hogy tájékoztató könyvtáros szeretne lenni valamelyik felsőoktatási könyvtárban, de persze közkönyvtárban is szívesen elhelyezkedne. Sőt, más terület is érdekelné, könyvtárközi könyvtárosként, folyóiratos vagy állománygyarapító munkakörben is el tudná képzelni magát — hiszen annyi jó álláslehetőség kínálkozik! Legalábbis a könyvtárosképző intézményben mindig ezt hallotta. Hamar kiderült azonban, hogy a valóság teljesen más. Már hónapokkal a diplomaosztás előtt elkezdte az álláskeresést. Először egy könyvtárközi kölcsönzés vezetésére kiírt pályázatot célzott meg. Az álláshirdetés sajátossága az volt, hogy kifejezetten könyvtárosi képesítés nélkülieknek szólt. Mivel neki még nem volt meg a végzettsége, és minden más szempontból megfelelt a feltételeknek, megírta életrajzát és a kísérőlevelet. Nem túl hangsúlyosan említette, hogy nemsokára diplomát szerez, kiemelte viszont a munkakörnek megfelelő képességeit, és eddig szerzett gyakorlatát. Áttanulmányozta a könyvtár honlapján a küldetésnyilatkozatot, a szervezeti felépítést, a szolgáltatásokat — szóval minden fellelhető információt, majd e-mail-ben elküldte jelentkezését. Folyt. a Manciban: link
Könyvtárosi álláskeresés az USA-ban
Régebbi hírforrás(ok): : Inside the job search: the quest. In: Library Journal 2005/17. Referálva: Könyvtári Figyelő, 2006/1., ref.: Fazokas E.