Egy “év könyvtára” utóélet

Mit jelent a tágabb közösségnek az Év könyvtára kitüntetés? És mit a szakmának? A protokollkörök elhagyása után akár el is bizonytalanodhatunk, látva, hogy az év könyvtára díjat kibrusztolót szemrebbenés alatt ki is penderítheti a fenntartó, vagy a szakmai teljesítménytől függetlenül városi politikai játszmák kérdése lehet a siker utóélete, melyet a díj adományozói lemerevedve lesnek. A figyelmet kiérdemlő könyvtár talán az lehet, amely elsősorban használói számára folyamatos megújulással kínálja szolgáltatásait. Munkatársainak motivációja kisugárzik, átragad a külső szakmai környezetre, és az innovációik szakmai iskolát teremtenek. (Mondják, hogy Tessedik Sámuel munkája évszázadokkal halála után is kimutatható Szarvas környékén.) Még nem lehet megmondani, hogy Nagykanizsa közkönyvtára körül kialakul-e hasonló hatás, és a kisugárzás is máshogyan működik a virtuális térben. Mindenesetre a minap bemutatott Halis-év-könyvben erre láthatók jelek (Halis-év-könyv, p. 190-197 link A 2003. év könyvtára díjának megszerzésének folyamata, illetve az azóta véghezvitt innovációk sorakoznak a lapokon: a kölcsönözhető és helyben használható állomány összesorolása, a meghökkentően rugalmas térkezelés, a tájékoztatók közötti belső szakmai chat, DECT-telefonok vagy a munkaidő-nyilvántartás rendszerei, menet közbeni költségmegtakarítás az épületfenntartásban, stb. A tapasztalat azt mutatja: ‘könnyű’ egy vadonatúj könyvtárral figyelmet generálni, év könyvtára lenni (talán mintha inkább a könyvtárak épületei kapnák a díjat). Ám a kérdés inkább — pláne a HASZNÁLÓÉ –, hogy képes-e az intézmény az azt követő években is folyamatosan számára az év könyvtára lenni. A könyv lapjai azt sugallják: erre igen komoly az esély. (A könyv több formátumban elérhető a fenti honlapon és hamarosan a Kelló is forgalmazza.)