Hogyan fognak hozzá a használók egy konkrét elektronikus dokumentum megkereséséhez, amikor maguk választhatják meg a módszert — a kérdésre egy angol felmérés kereste a választ, mely megállapította:
— A résztvevők túlságosan kötődtek a megszokott felülethez, amelyen rendszeresen keresnek.
— A problémát rendszerint az okozta, hogy a résztvevők nem értették meg a keresési stratégia felépítésének jelentőségét, illetve nem rendelkeztek megfelelő szintű jártassággal a keresés terén.
— A legtöbben autodidakta módon sajátították el az internettel és a webbel kapcsolatos azon ismereteket, amelyekről úgy gondolták, hogy szükségesek. Ebből következően túlságosan a megszokott kezdőoldalukra vagy a kedvenceikre támaszkodnak.
— A résztvevők közül néhányan nem ismerték a webcímek szerkezetét, így a megszokott felület és a kedvencek nélkül képtelenek voltak maguktól rájönni, hogy mi lehet a dokumentumot közlő hivatal weboldalának címe.
— Amennyiben a webet valaki információkeresésre, és nem kifejezetten szórakozásra használja, meg kell értenie az eszköz működésének a lényegét, illetve szert kell tennie a megfelelő készségekre, amelyek segítségével azt hatékonyan tudja használni.
Mennyire eredményesek a webhasználók a dokumentumkeresésben?
Régebbi hírforrás(ok): Bond: Web users’ information retrieval methods and skills. In: Online Information Review (2004) 4. Referálva: eTMT, 2006/2., ref.: Tóth M.