Két és fél év után a Google News link elhagyta a “beta” jelzőt. Az oldal olyan új funkciókkal egészült ki, amelyek a cég vezetői szerint már elegendőek a végleges szolgáltatáshoz. A Google News 2003 szeptemberében indult azzal a céllal, hogy egy egységes felületet adjon a különböző híroldalakon elérhető anyagok közötti tájékozódásra. Az oldalon több mint négyezer internetes újság és jelentősebb blog anyagai között kereshetünk. A kezdőlap az elmúlt időszak legfontosabb híreit emeli ki téma szerint csoportosítva. A rendszer indulásakor rögtön nagy vihart kavart. A szolgáltatás ugyanis sokak szerint sértette a nagyobb internetes hírportálok érdekeit, így például az AFP perrel fenyegetőzve érte el híreinek eltávolítását. Elméletben azért, mert felhasználta ezen oldalak anyagait azok beleegyezése nélkül, gyakorlatilag pedig azért, mert a cég nem biztosított prioritást ezeknek. Az oldalt teljes mértékben egy algoritmus állítja össze, amely a hírt elsősorban annak témaköre és fontossága szerint osztályozza. Ez utóbbit elsősorban az alapján állapítja meg, hogy hány különböző sajtótermék foglalkozott vele. A Google News jelenleg 22 regionális változatban, 10 különböző nyelven érhető el. Sajnos magyarul (még?) nem. – F: jan. 24.
Végleges a Google News
Régebbi hírforrás(ok): link