Közös könyvtárprogram fogyatékkal élőknek is — Gyergyó és Füred

Kettős célt szolgál az a balatonfüredi könyvtár által elindított program, amelyhez idén a gyergyószentmiklósiak is csatlakoztak. Az ‘Itt a kezem, nem disznóláb!’ elnevezésű programban fogyatékkal élő, illetve szellemi sérült gyerekeknek, valamint egészséges társaiknak szerveztek közös foglalkozást a városi könyvtárban Gyergyószentmiklóson. A közös foglalkozás kezdeményezője, a balatonfüredi könyvtár tavaly Benedek Elek meséi köré csoportosítva szervezett hasonló rendezvényt. A gyergyószentmiklósi könyvtár 2006-tól kapcsolódott be a programba, a közös foglalkozásokon itt is, és Balatonfüreden is a gyergyói Bíró László tanító és író meséit dolgozták fel. ‘A program célja, hogy az ép, egészséges gyermekek megismerjék a fogyatékkal élőket, tanulják meg elfogadni őket, hogy támogatást nyújtsanak, ha éppen erre lenne szükségük. Céljaink között szerepel az is, hogy olyan gyerekeket hozzunk be a könyvtárba, akik egyébként nem jönnének el’ — mondta Bákai Magdolna könyvtárigazgató. – F: jan. 26.

Régebbi hírforrás(ok): link