WIFI a TIK-ben — könyvtárnak indult a projekt

Múlt héten ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja egyéves születésnapját. Ebből az alkalomból egész hetes programsorozatot szerveztek az intézményben. Születésnapi ajándéknak is tekinthető, hogy a TIK-ben mostantól a hordozható számítógépek is elérhetik az egyetemi hálózatot a vadonatúj Wi-Fi hálózaton, így ezután a magánkomputerek csatlakozásával (kellemes gondok!) lényegesen nagyobb adatforgalomra kell számítaniuk a helyi rendszergazdáknak. – F: dec. 8.
— A tanulmányi és információs központot — amely eleinte csak könyvtárnak és számítóközpontnak épült — fel kellett ruházni azzal a tartalommal, ami miatt ma szellemiségében egyedülállónak nevezik. Az üvegfalak közé bevitték az életet, vagyis az összes szolgáltatóegységet az egyetemi polgárok közelébe telepítették. Az eredeti funkciókhoz így illesztették a kongresszusi központot, a hallgatói szolgáltató-, valamint a karrierirodát, az egyetemi életvezetési tanácsadó központot, az egyetemi jegyzetboltot, a vasúti pénztárt. Csak az átadás óta 168 millió forintot költött el informatikai fejlesztésre az egyetem. ‘Azt gondoltuk, hogy az elektronikus universitas filozófiájának központja lehet a TIK — és ez mára valósággá vált’ — mondja a rektor. – F: dec. 9.

Régebbi hírforrás(ok): link ; link