Megközelítőleg ötszázmillió forintot hagyott jóvá a kormány a városi könyvtár felújítására és bővítésére. A támogatást a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az önkormányzat a közelmúltban nyújtotta be címzett támogatási igényét a Petőfi Sándor Városi Könyvtár (Hattyúház) felújítására és bővítésére. Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató elmondta: a pályázatot a közelmúltban elfogadta a kormány, a képviselő-testület pedig legutóbbi ülésen hozzájárult a könyvtár beruházási és engedélyezési tervének elkészítéséhez. Az előzetes számítások a beruházás összköltségét 483 millió forintra becsülik, amelynek saját forrásigénye tizenöt százalék, azaz 72 millió forint. A rekonstrukció kiterjed a Hattyúház teljes felújítására, valamint egy új épületszárny építésével a könyvtár bővítésére. Ezzel a jelenlegi 700 négyzetméterről 2000 négyzetméterre nő az épület alapterülete. Az igazgatónő azt tervezi, hogy meglévő szolgáltatásaikat a jövőben újabbakkal egészítik ki a lakosság igényeinek megfelelően. – F: okt. 19.,
Félmilliárd forint a kiskunfélegyházi könyvtár bővítésére
Régebbi hírforrás(ok): link