A Harry Potter-nemzedék és a könyvek — A fiatalok olvasási szokásairól 2010-ben c. könyv (szerző: Péterfi Rita) több érdekes táblázatot és megjegyzést tartalmaz. A könyv a 20-30 évesek olvasási és könyves szokásait 2010. márciusában mérte fel a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskolában, de a témában több felmérés eredményei alapján von le következtetéseket. Egy önkényesen kiemelt táblázat: honnan értesülnek egy keresett könyvről a fiatalok? A válaszok megoszlása:
68% barát, ismerős ajánlása
56% interneten olvasott róla
26% napilapok, folyóiratok könyvkritikái
22% könyves lapokból, folyóiratokból
19% könyvkiadók prospektusaiból
17% könyvesbolti reklámanyagokból
10% rádió és tv hirdetései, ajánlásai. (ref.: MG)