Digitális könyvtárosok képzése — szlovén és brit gyakorlat

Szlovéniában az alap könyvtáros képzésben a bevezető jellegű kurzusok a tovább
bővíthető, alapozó jellegű konceptuális tudásra összpontosítanak. A technikai
készségeket már ismertnek veszik, ezeket a hallgatók más szervezésben tanulmányaik
elején elsajátítják. A posztgraduális kurzusokban a modell mindhárom eleme
folyamatosan jelen van; összetett kompetenciákat igyekeznek kialakítani, egyben
az információs források létrehozására is felkészítve a hallgatókat. A
továbbképzésben szűkebb területekre összpontosítanak (e-folyóiratok, OPAC),
vagy technikai alapkészségeket adnak át (ECDL), a korábbi normál képzés
hiányait pótolva.
Az Egyesült Királyságban inkább az a jellemző, hogy a könyvtáros szakmába
posztgraduális képzéssel jutnak a munkatársak, nem pedig alapképzés révén.
Kifejezetten digitális könyvtári kurzus nincs, de vannak kurzusok rokon
területeken, például a hálózati információmenedzsment témakörében, és mindenütt
vannak ilyen tárgyak: könyvtári menedzsment, metaadatok, tudásszervezés,
információkeresés. A digitális könyvtárak konceptuális tudnivalói számos
kurzusban megjelennek, a technikai tudást alapozó információtechnológiai
kurzusok közvetítik. Újdonságként 2004-2005-ben a City University-n
posztgraduális jellegű digitális könyvtári képzés indult. A továbbképzésben a
technikai készségeket adottnak veszik, és a rövid tanfolyamok közül sok
hasznosítható a digitális könyvtári munkában. Nagy az érdeklődés, a
szolgáltatók tehát jól reagáltak az igényekre.
A digitális könyvtári ismereteket mindkét országban a meglévő kurzusokba
integráltan, azok hagyományos előnyeit megőrizve oktatják. Az egyes kurzusok
maguk választják meg, mit tartanak fontosnak, és milyen formában oktatják azt.
Szigorúan előírt tantervet senki nem igényelne, de a tárgyalandó témák és
elsajátítandó készségek jegyzékét érdemes lenne összeállítani az országos
szakmai szervezeteknek, illetve az EUCLID-nak mint a képzés nemzetközi
szervezetének.

Régebbi hírforrás(ok): Bawden–Vilar–Zabukowvec: Education and training for digital librarians. A Slovenia/UK comparison. In: Aslib Proc. 2005/1. Referálva: Könyvtári Figyelő, 2005/3., ref.: Hegyközi I. link