Kommunikációs és önismereti tanfolyamot szerveznek a berettyóújfalui területi kórház dolgozói számára azzal a céllal, hogy javítsák és tartalmasabbá tegyék az ápolók és a szakaszszisztensek kapcsolatát a betegekkel.
Tréninggel formálja a BKV a bárdolatlan ellenőröket. Mintegy száz BKV-ellenőr vett részt azon a kommunikációs tréningen, amelyet kedden tartottak Budapesten. Korábban a MÁV is konkrét lépéseket tett annak érdekében, hogy javítsa dolgozóinak megítélését az utasok körében. Mint ismert, év elején a MÁV is hasonló, a kalauzok megítélését javító pr-akcióra szánta el magát. Február 1-je és március 11-e között a jegyet váltó utasok úgynevezett mosolyszelvénnyel jutalmazhatták a jegyvizsgálót, amennyiben elégedettek voltak munkájával.A legtöbb szelvényt, szám szerint 4 ezret egy debreceni kalauz, Föőr Illés kapta. A közönség kegyeit elnyerő vasutasoknak, azaz a 12 legtöbb voksot begyűjtő kalauznak összesen 1,5 millió forint jutott. A ‘mosolycsekket’ osztó utasok között fődíjként egy darab kétszemélyes, egyhetes spanyolországi nyaralást, magyarországi wellness hétvégeket és tíz darab 5 ezer forintos utazási utalványt sorsoltak ki.A MÁV az akcióval arra kívánta felhívni az utazók figyelmét, hogy a cégnél teret nyer a szolgáltató szemlélet.
— A hírek szerint a közszolgálatban is növekszik a marketing-tudatosság, és az ügyfelek iránti figyelem. Hasonló célú könyvtári projekt — mely valódi összefogás lehetne a könyvtárhasználóért — egyelőre nem indult. (MG)