Nincs napirenden az átalakítás az NKA-nál

Nem hozott eredményt a minisztérium és a kulturális szervezetek érdekegyeztető tanácsának múlt csütörtöki ülése, de ha más nem is, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) körül kialakult helyzet konszolidálódni látszik. Mint korábban írtuk: számos kulturális szervezet tiltakozott az NKA tervezett átalakítása ellen, mert szerintük véleményük megkérdezése nélkül határozott a minisztérium. A művészeti ágak képviselői leginkább attól tartottak, hogy a kollégiumok összevonásával sérül az eddigi érdekérvényesítő befolyásuk. Tiltakozásuk azonban nem csak a szervezeti változást érintette, többen azt feszegették, például a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, hogy vajon jogos-e a járulékként befizetett pénzeket visszatartani. A szervezetek képviselői azt is sérelmezték, hogy hiába érdeklődtek, nem kaptak választ az NKA-tól és a kultuszminisztériumtól sem. Az NKA a napokban a sajtóban megjelent információkra hosszú idő után végre közleményben reagált. Ebben az áll, hogy az NKA még az idén kifizeti az összes megnyert pályázatot, ha már érvényes szerződés van, és a pályázott program még az idén megvalósul. – F: szept. 16.

Régebbi hírforrás(ok): link