Nyilatkozat a Magyarság Modernizációs Stratégiájáról

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium kezdeményezésére megalakult “Magyarság az Információs Társadalomért Testület” a 2003. november 14-én Nagyváradon elfogadott alapprogrammal (Nagyváradi Célok) összhangban, valamint az elmúlt időszak közös tevékenységének eredményeire építve 2005. szeptember 19-én tartott 2. ülésén az alábbi Nyilatkozatot fogalmazta meg: Az Információs Társadalom kiépítése a határon túli magyarság kohézióját, szülőföldön való boldogulását és versenyképességét segíti elő. A résztvevők az 2010 “Európai Információs Társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért” kezdeményezés (Brüsszel, 2005. június 1.) célkitűzéseinek figyelembevételével alapvetőnek ítélik a befogadó európai információs társadalom létrehozását. Ennek érdekében a határon túli magyar közösségek az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal együttműködésben rögzítették az információs társadalom fejlesztésének céljait, főbb akcióterveit és azok megvalósításának ütemezését. A stratégiai felmérések és tanulmányok, illetve az eddigi fejlesztések eredményei irányt mutatnak a magyarság átfogó modernizációs stratégiájának létrehozásához. – F: szept. 20.

Régebbi hírforrás(ok): link