A főnök hazudik! — Sikerjelentések leleplezése

A cégvezető az egész vállalat lelke, mozgatórugója. Ha valamit elszúr, nemcsak az üzlet, a dolgozók is bukhatnak. Egy rossz döntés, egy rosszul megfogalmazott — vagy szándékosan elferdített — közlemény elég ahhoz, hogy a vezetőbe vetett bizalom meginogjon. A Stanford Egyetem két kutatója, David F. Larcker és Anastasia A. Zakolyukina úgy döntött, több ezer értekezlet és felszólalás hanganyagát megvizsgálva elemzi, hogyan és mikor ferdítik el az igazságot a cégvezetők és milyen nyelvi sajátosságokkal jár, ha mellébeszélnek vagy éppen hazudnak. Megállapították többek között – a hanganyagok leiratát tanulmányozva -, hogy ha a vezetők igyekeznek pozitív érzelmeket sugározni, a gondtalanság látszatát kelteni, ugyanakkor olyan általános frázisokkal, túlzásokkal élnek — miszerint minden a legnagyobb rendben van, csodálatos, a vállalat helyzete kitűnő, jobb nem is lehetne, a csapat remek, kiválóan dolgoznak együtt, csak álmodni lehet ilyen sikerről -, egyértelműen kiderül, hogy valami sántít.
Zakolyukina szerint azok, akik igyekeznek leplezni a valós helyzetet, tényeket, gyakran használják a csapat szót és a mi személyes névmást, hogy ezzel is hangsúlyozzák, közös a cél, az érdek, ezzel együtt a felelősség. Amikor a cégről és annak jövőjéről beszélnek, és kerülik az egyes szám első személy használatát, jelzik, hogy a vállalat összes dolgozója felelős a jelenlegi helyzetért, az eseményekért pedig, amelyek következnek, nem vállalnak felelősséget.

Hírforrás:
HVG