A kistelepülési könyvtárak fejlesztésének lehetőségeiről váltottak szót tegnap Nagymányokon Baranya, Tolna és Zala megyék könyvtárosai. A mintegy huszonöt résztvevő egyetértett azzal, hogy a kulcsszó ezen a téren is az együttműködés. A helyi könyvtárban tartott kerekasztal-beszélgetésen a baranyai tapasztalatokat Kalányos Katalin, a pécsi Csorba Győző Könyvtár igazgatója tárta a jelenlévők elé. A déli szomszédmegyében az aprófalvak léte miatt sajátos megoldásokat, például könyvtárbuszt kívánnak alkalmazni. Tolna megyében a többcélú kistérségi társulásokkal való együttműködés hozhat komoly előrelépést. Elekes Eduárdné, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatója a megoldást azokban a szolgáltatóhelyekben látta, melyek a kistelepüléseken várják a közönséget. Balipap Ferencné, a dombóvári könyvtár igazgatója elmondta: az ottani többcélú kistérségi társulás eredményesen pályázott mozgókönyvtári feladatokra. Így hét település — Csibrák, Dalmand, Jágónak, Lápafő, Nak, Szakcs és Várong — került a kedvezményezettek közé. (teljes hír)
Kistelepülési könyvtárak Dél-Dunántúlon: együttműködés
Régebbi hírforrás(ok): Tolnai Népújság