József Attila visszaköltözött az internetre

Ismét elérhetők az interneten József Attila versei – sőt, talán el sem tűntek. Emlékezetes, a költő ma élő örököse idén tavasszal megtiltotta a versek internetes közlését. Idén tavasszal vált először bizonytalanná a költő verseinek internetes megjelenése, mikor József Attila örököse felvetette, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) csak jogdíjfizetés ellenében közölhetnék a szerző műveit. Mivel a MEK költségvetése nem bírta volna el a jogdíjak összegét – és mivel a szolgáltatás egyébként is ingyen vehető igénybe – a könyvtár végül levette a költő műveit virtuális polcairól. Nagyven vers azonban a közelmúltban hivatalosan is visszaköltözött az internetre: a Neumann-ház az örökösökkel történt megállapodást követően egy 1984-ben megjelent kritikai kiadásban közölt negyven verset helyezhetett el weboldalán. Mindemellett nem ez az egyetlen József Attila versoldal: az [origo] címoldalán közöl minden nap egy-egy verset a költő születésének századik, jubileumi évében. – F: aug. 18.

Régebbi hírforrás(ok): link