Költséges információ-deficit az egészségügyben, kalickabontási lehetőség

Nem értik egymást orvosok és betegek, ami az USA-ban évi 58 milliárd dolláros többletkiadással terheli az amerikai egészségügyi rendszert. Az országban észrevétlen egészségügyi járványként emlegetik az egészségügyi analfabetizmust, azt a tudáshiányt, amely miatt a páciensek képtelenek elolvasni, majd értelmezni a betegségükre vonatkozó információkat, miből következően a gyógyuláshoz vezető út teendőinek a zöme is homályban marad. Amerikai kutatások szerint ez a tudásdeficit elképesztően nagy tömegeket érint: 40 millióra teszik azon amerikai felnőttek számát, akik bár ismerik a betűket, nehezen értenek meg bármilyen írott szöveget, további 50 millióan pedig részleges olvasási nehézségekkel küzdenek. A félanalfabéták többsége nem bevándorló, hanem bennszülött ‘fehér ember’, aki igyekszik minél jobban leplezni szövegértési hiányosságait: egy felmérés szerint 67%-uk párja előtt is rejtegeti e fogyatékosságát. Az orvosi rendelőkben és kórházakban is sikerrel működtetik ‘túlélési technikájukat’ az olvasás–szövegértéssel küszködők: egyesek azt figyelik, mit csinál a többi beteg, mások megszólítják a várakozókat vagy az egészségügyi személyzetből valakit, hogy megtudakolják, mit kell csinálniuk. A 6. általános iskola normájának megfelelő nívó az, amely az amerikaiak 75-80%- ának fekszik: rövid mondatok, egyszerű kifejezések, a fontos mondatokat kiemelő, jól áttekinthető felsorolások.
— A PISA 2000 szövegértés-vizsgálatában a magyar és USA-beli eredmények egymás mellett találhatók (éppen az átlag szint alatt). A meglehetősen költséges információs deficit csökkentésében a könyvtáraknak is nagy lehetőségük van. A könyvtár közreműködhet tájékoztató információs anyagok elkészítésében — amellyel a szűkre szabott kalickákat áttörve a szavakon túl is demonstrálhatja saját fontosságát, nélkülözhetetlenségét is.

Régebbi hírforrás(ok): HVG, 15. szám, p. 47-8