Valamennyi hazai jogi karral rendelkező egyetem rendelkezik saját, az MTA IX. Osztály Állam- és Jogtudományi Bizottságának hazai folyóiratlistáján az “A” kategóriába sorolt folyóirattal. Ezek az ún. listás folyóiratok, vagyis az egyetemek a publikációs célra ajánlott folyóiratok között tartják nyilván őket, és ösztönzik a bennük történő megjelenést. A tudományos publikálás minőségbiztosítási követelményei azonban folyamatosan változnak. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a szerkesztési folyamatok átláthatósága, a publikációs etika érvényesítése, a DOI alkalmazása, a szerzői és adatkezelési transzparencia, valamint a nemzetközi indexelhetőséget támogató technikai megoldások. A vezető nemzetközi kiadók ma már rendszeresen megkövetelik a szerzői hozzájárulások részletes ismertetését (CRediT), az etikai és összeférhetetlenségi nyilatkozatokat, az adatok rendelkezésre állására vonatkozó tájékoztatást, valamint – egyre gyakrabban – a mesterséges intelligencia használatának feltüntetését is.
Mivel az egyetemi folyóiratok – nem csak a jogi szakterületen – sok esetben az egyetemi könyvtáros kollégák segédletével készülnek, hasznos tudatosítaniuk újabb és újabb elvárásokat, amelyek a kiadott lapokat közelíthetik a nemzetközi élvonalhoz.
Sasvári Péter és Hajdú Noémi “Minőség, integritás és láthatóság a hazai jogtudományi folyóiratokban” című tanulmánya e változó nemzetközi elvárások tükrében vizsgálja az MTA IX. Osztály Állam- és Jogtudományi Bizottságának hazai folyóiratait, és rámutat arra, hogy a hazai jogtudományi folyóiratok számára is egyre fontosabb a nemzetközi kiadói, etikai és indexelési sztenderdekhez való igazodás.
Jogelméleti Szemle 2026/1.