Különleges természetvédelmi előadásra várja az érdeklődőket a FSZEK Budafoki Könyvtára május 18-án: A “Tétényi BioBlitz-pillanatkép – Egy terület biológiai sokféleségéről” című programon Kecskés Ferenc biológus mutatja be a hazánkban is egyre népszerűbb BioBlitz kutatási módszert.
Az előadás célja, hogy játékos és közérthető formában hívja fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára, valamint arra, hogy a városi környezet is számos értékes élőhelyet rejt. A résztvevők betekintést kaphatnak, miként lehet közösségi összefogással feltérképezni egy adott terület élővilágát.
A rendezvény egyben felkészítő program is a júniusban megrendezendő nagy tétényi BioBlitzre, amelynek során a Nagytétény-Diósd vasútállomás környékének első fajleltárát készítik majd el a szervezők és az önkéntesek.
Huszonkettő.hu