Elsősegély lelki támogatásban – 8 lépés, krízishelyzetre

A 8 lépés program pontosan meghatározza azt a nyolc lépést, amit be kell tartanunk, ha segíteni szeretnénk bajban lévő embertársainknak – olvashatjuk a Segítő kézikönyv a mentális egészségnyújtásról című, tanfolyamok számára kiadott 2019-es kötetben. [A pontok kifejtése a forráslinken!]
1. Kapcsolatteremtés
2. Az együttérzés kifejezése
3. Az érzések elfogadása
4. Informálódás
5. Hozzátartozók bevonása
6. Beszűkültség tágítása
7. Sikeresen megoldott korábbi válságok felidézése
8. Szakember bevonása

Ha úgy ítéljük meg, hogy súlyos a krízis, és önveszélyeztető az állapot, mindenképpen tárcsázzuk a mentőt, a rendőrséget, és ne engedjük el szem elől védencünket. Ehhez a csomaghoz tartozik az is, hogy ha embertársunk nyugtalanul, feldúltan viselkedik, akkor az alábbi kommunikációs mintákat messziről kerüljük el: a bagatellizálást (“Minden helyzetre van megoldás”), az értékítéletet és a kioktatást (“Ez nem méltó egy családapához”) vagy az üres biztatást (“Szedje össze magát!”). Ha pedig agresszíven viselkedik, ne legyünk vele szemben ingerültek, ellenségesek, és ne próbáljuk mozgásában korlátozni. Őrizzük meg a nyugalmunkat, lassan, nyugodtan beszéljünk, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat.

Hírforrás:
HVG