Polcológiától indulva

Az ELTE Egyetemi könyvtár márc. 9-i rendezvényén az volt felüdítő, hogy döntően a szakma határairól hallhatott a szép számú egybegyűlt. Így több soron mód nyílt a könyvtári tevékenységek más, illetve nagyobb szemszögből való vizsgálatára. Z. Karvalics László a tudásvagyon-gazdálkodás felől közelített, kifejtve, hogy pl. a 19. századi női egyenjogúsági mozgalmakkal, illetve a dán népfőiskolai rendszerrel sikerült bevonni e korábban kevéssé kihasznált tudástömeget a közös tudásvagyonba. Az iskola hatékonyságát egyre inkább az mutatja, hogy mennyire képes a gyerekek integrálására. Bevonható, jobban kihasználandó tudásbázisnak a nyugdíjasokat, hátrányos helyzetűeket (pl. romákat), kismamákat, diákokat, fogyatékosokat javasolja. Ferling József MPRSZ-elnök által felvázolt piramis tanulsága, hogy a támogatásszerzés feltételei sorrendben: tájékoztatás, majd a tudatosítás, megértés, elfogadás és bizalom. Fordítva nem megy. A sikerhez az adott célközösségek számára fontos információval érdemes csak megjelenni. Damjanovich Nebojsa a könyvtári honlap hatékonyságának kritériumait és gyakorlati fogásait taglalta. Mint mondta, gyakori hiba a használók figyelmen kívül hagyása. A webes használók megtartásának eszközei: a használó szempontjából minőségi tartalom, gyakori frissítés, gyors letöltődés, egyszerű használat. Dippold Péter az európai könyvtári fejlesztésekről tartott előadást. Horváth Sándor Domonkos a könyvtárjogról beszélt — ld. alább.

Régebbi hírforrás(ok): MG