Minden országnak olyan kormánya van, amilyet érdemel, hangzik a mondás, és bár én általában nem szeretem az ilyen bölcsességeket, kicsit átfogalmazva persze igaz: egy kormány stabilitásának feltétele, hogy a legtöbb kérdésben ne képviseljen a társadalom többségével szembeni álláspontot.
Nyugatosabb, liberálisabb, nyitottabb lett a magyar népesség, mint volt egy évtizede (a cél itt nem a fogalmi viták kinyitása, ezért ez a sok jelző).
Tóth Csaba politológus a következő elmozdulásokra mutat rá:
– Eredményeink azt mutatják, hogy az elmúlt 30 évben, de különösen az utolsó másfél évtizedben, a magyar társadalomban az emberek gondolkodásában jelentős mértékben visszaszorult a Bibó által deformációként jellemzett, múltba tekintő, bezárkózó, kizáró, kulturális-szimbolikus nemzettudat.
– A melegek megítélése kérdésében (…) idénre ugyanis megnőtt azok aránya, akik a melegemancipációs kérdésekre jogkiterjesztés-párti választ adnak.
– Nőtt az utóbbi években azok aránya is, akik általánosságban elfogadóbbak a különböző, a többségtől eltérő csoportokkal szemben. Mint a többi kelet-európai EU-s ország, Magyarország is az európai rangsorok végén áll a bevándorlókkal, vagy éppen a más bőrszínűek szembeni attitűdök terén. Ám a változás iránya egyértelmű.
– Magyarországon drámaian csökkent a vallás fontosságával kapcsolatos kérdésekre igennel válaszolók aránya.
– A magyar lakosság hagyományosan EU-párti, sőt, az 1990-es években a leginkább Unió-barát országok között volt. (…) megfeleződött azok száma, akik szerint az EU-tagság nem hasznos: a 2013-as 13 százalékkal szemben ma már csak 6 százalék gondolja ezt.
A fenti indikátorok persze önkényesek, és nincs az a társadalmi attitűd, ami ellen tudna állni a pártpreferencia erejének. (…) talán érdemes látni, hogy a magyar lakosság véleménye nem a NER által képviseltek irányába mozdul. Bármilyen hihetetlen is, az ország többsége kevésbé konzervatív és kevésbé jobboldali, mint a sztereotípiáinkban elképzelnénk.
Fantasztikus politika