Távozik a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ éléről Demeter Szilárd a kormánypárti Index információi szerint, és nemzeti kultúráért felelős miniszterelnöki biztosként folytatja a munkásságát.
Utódja – korábbi pozícióját is megtartva – a lap szerint szerint Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója lesz. Zsigmond PhD történész, kulturális turisztikai szakközgazdász és Tiborcz István szerzőtársa link .
Könyvei közül néhányról korábban mi is megemlékeztünk. Az első egy olyan belvárosi palotát mutat be link , amelyet Tiborcz István cége újított fel, a második a magyar hajózással és a MAHART-székház történetével foglalkozik link , a harmadik pedig szintén egy történelmi épületet tesz meg fő témájának link , történetesen olyat, amire Tiborcz István tette rá a kezét.
A három kötetben az épületek bemutatása mellett közös pont az is, hogy Zsigmond Gábor mellett Tiborcz István mint társszerző van jelen, aki tagja link a Schmidt Mária-féle Büszkeség DPK-nak.
Demeter munkásságát az utóbbi hónapokban kellemetlen botrányok kísérték. Szeptemberben megüzente link a múzeumi dolgozóknak: mondják meg, kit kell kirúgni, ha fizetésemelést akarnak.
Ezzel a Nemzeti Múzeum dolgozóinak üzemi gyűlésére reagált, melyen az elmaradt bérrendezést kérték számon a munkáltatójukon.
Október elején korábbi bizalmasával, az OSZK főigazgatójával került konfliktusba, aki csótányokra és penészre panaszkodott, mire Demeter Szilárd kivezettette és helyben elvette tőle a mobilját.
Pár hét múlva, amikor a 444 megírta link , hogy a könyves világ legnagyobb eseményén, a frankfurti könyvvásáron a magyar stand egy A4-es lapon jeleníti meg Krasznahorkai Lászlót, Demeter a könyvszakmát hibáztatta link .
444