Az olvasásnak is megvan a haranggörbéje. A (nagyon) kevés olvasás nem szerencsés – ahogyan a nagyon sok sem. Az előbbi a kisebb műveltséggel, az utóbbi inkább a gyakorlati élettől való elszakadással jár együtt. A könyvtárnak lehetősége van arra, hogy felhívja a közösség figyelmét erre az összefüggésre. És arra is, hogy az olvasás mennyiségét csak a nem, vagy alig olvasók esetében szorgalmazza, minden más célcsoport esetén a minőségi olvasás felé tereli a figyelmet.
A nagyobb műveltség nem kiemelkedő olvasmány-mennyiséggel, hanem tudatos és változatos információbeszerzéssel és feldolgozással függ össze. Persze igaz, hogy népszerűbb, egyszerűbb, kisebb szakértelmet kívánó dolog a jól olvasókkal foglalkozni. Feltehetően azt is kevesen gondolják, hogy a kölcsönzés magas darabszáma olvasást vagy elmélyedt tanulmányozást jelenthetnek. Azonban vitathatatlan tény, hogy a könyvtár küldetésébe beletartozik az olvasás és műveltség minél szélesebb körben való terítése. (MG)
– Közel 150 könyvet olvasott ki Nagy Zoltán, aki ezzel elnyerte az Év olvasója díjat Kiskunfélegyházán. Az Év Ifjúsági Olvasója Díjat Rácz-Szabó Alexandra érdemelte ki, aki 111 könyvet kölcsönzött ki ebben az évben a félegyházi könyvtárból link .
Az Év olvasója díjak átadását szombaton az Országos Könyvtári Napok záróeseménye keretében tartották. (BAON)
KIT-információ ; BAON