Google – romlik a szolgáltatása?

Utoljára tavaly decemberben keseregtem egy sort azon, hogy tönkreteszi magát a világ legjobb, vagy mondjuk úgy, egyetlen használható keresője, a Google, azzal, hogy organikus találatok helyett fizetett hirdetéseket ad ki egy olyan egyszerű keresésre, mint a kutya. Azóta sok víz lefolyt a Stevens Creeken, és szomorúan konstatáltam, hogy tovább romlott a helyzet: a találatok között az első helyen sokszor már nem is link áll, hanem a Google saját nagy nyelvi modellje, a Gemini által fogalmazott szöveg. Az Ars Technica idén márciusban kezdett riogatni azzal, hogy a kereső hamarosan nem megmutatja, hogy mi van az interneten, hanem a mesterséges intelligencia segítségével elmeséli. És bár a szörnyű jóslat, miszerint eljön az idő, amikor az összes kérdésünkre a Piroska és a farkas formájában kapjuk meg a választ, egyelőre nem vált be, a kockázatos emberkísérlet javában zajlik, ráadásul a Google találati oldalán legfelül, az első keresési találat helyén, ahová a régi szép időkben a statisztikák szerint a felhasználók 27,6 százaléka kattintani szokott.

Csakhogy míg korábban a felhasználók nagyjából harmada gyaníthatóan egyből megtalálta, amit keresett, és elégedetten távozott a Google keresőoldaláról, most az első találat helyén a mesterséges intelligencia sületlenségeit kell olvasgatnia, és kitalálni, hogy mennyi belőlük a Piroska, mennyi a farkas, és mennyi a valóság.

Hírforrás:
Anarki in the Kitchen – Qubit+ Hírlevél