Uniós jogot sért a parlamenti kétharmad által 2021-ben elfogadott, gyermekvédelmi törvénynek mondott jogszabály – állapította meg Tamara Capeta, az Európai Bíróság főtanácsnoka, azt javasolva a bíróságnak: mondja ki, hogy Magyarország a törvénnyel alapvető jogokat sértett meg. A pedofilokat és a melegeket összemosó jogszabály befóliázni rendelte el “a homoszexuális kapcsolatokat népszerűsítő” könyveket, mert a főtanácsnok szerint sérti “a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát, a magán- és a családi élet tiszteletben tartását, a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságát, valamint az emberi méltósághoz való jogot”.
Az ezekbe történő beavatkozás pedig “nem igazolható a kormány által hivatkozott indokokkal, nevezetesen a kiskorúak egészséges fejlődésének védelmével és a szülők azon jogával, hogy gyermekeiket személyes meggyőződésüknek megfelelően neveljék”. A főtanácsnoki javaslat nem köti az eljáró Európai Bíróságot, ám a tapasztalat az, hogy a későbbi ítéletek nagyrészt megegyeznek az ügyet előzetesen vizsgáló főtanácsnok álláspontjával. A Magyarország elleni pert az Európai Bizottság indította, miután a Brüsszel által jelzett jogi kifogásokra nem kapott kielégítő választ a magyar kormánytól.
HVG (24. sz.) / térítéses tartalom